nkormnyzat hrei


Kezdőlap










 
 

75 éves a Művelődési Ház!

A község Művelődési Háza az idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját. Ebből az alkalomból az önkormányzat nagyszabású ünnepséget rendezett az intézmény kertjében, 2008. augusztus 17-én. A színvonalas kulturális programokhoz társult az államalapításunkról, Szent István királyról ás az új kenyérről való megemlékezés.

A település lakosságát 15:30-tól zenés felvonulás invitálta az esemény helyszínére. A szendrői Százszorszép Mazsorett Csoportot a Kazincbarcikai Ifjúsági Fúvószenekar kísérte a 26-os főúttól a község központjába.

A 16:00 órától kezdődő ünnepségen Szerna Csaba polgármester köszöntötte a megjelenteket, s beszédében méltatta, államalapító királyunk érdemeit. Gyárfás Ildikó országgyűlési képviselő ünnepi beszédében hangsúlyozta augusztus 20-a jelentőségét az ország életében, az Európai Unióhoz való tartozás által, a kis falvak számára is nyitvaálló fejlődési, felzárkózási lehetőségeket.

Az új kenyeret Cseh István római katolikus kanonok szentelte; s Dérer Zsolt Attila református lelkész áldotta meg, melyet ezt követően Majtényi Géza szegett meg, s adott át jelképesen a jelenlévőknek.

A Művelődési Ház építtetői előtt - az események felidézését követően - a jelenlévők néma főhajtással tisztelegtek, majd 75 léggömb magasba emelkedése vitte hírül a jubileumot.

Az ünnepély rangját a Kassai Thália Színház művészei emelték közreműködésükkel. A délutáni programok a felhőtlen szórakozás lehetőségét jelentették a település lakosságának.

A Kassai Thália Színház művészei zenés kabaréval szórakoztatták az egybegyűlteket, melyet mazsorett és fúvószenekari show-műsor követett. Jancsó Dóra és Venczel-Kovács Zoltán - a Miskolci Nemzeti Színház művészei - közismert musicaleket, pop slágereket adtak elő. A Lazúr Formációs Táncegyüttes és a Zsolca Táncegyüttes standard-, latin- illetve népi tánc műsora osztatlan sikert aratott. Az estet jó hangulatú szabadtéri bál zárta.

Az ünnepségről és a délutáni programokról készült felvételek megtekinthetők itt és az O Pont weboldalán.



[VISSZA]